Mint Önök is tudják, hiszen szoktam emlegetni, hogy bőrgyógyász szakvégzettségem is van. Ennek megfelelően most egy másik rendelőben elindítottuk ezt a vonalat is egy lehetőség folytán, ahova az ilyen jellegű problémákkal várjuk Önöket.

A bőrgyógyászatnak azt a részét képviselem, ami a klasszikus klinikai bőrgyógyászat, nem pedig a szépészetet. A bőrgyógyászatnak azonban van egy olyan része, ami szövettanászként nem titkolom a kedvenc részem volt, azok pedig a bőrrákoknak a kérdése. Imádtam őket – bár ez kicsit morbidan hangzik így.
Ide tartoznak a legismertebbek, tehát az anyajegyszűrés, bőrrákszűrés, így ezt a szolgáltatásomat is vagy ezt a képességemet is nyújtom az emberek felé. Az anyajegyekkel kapcsolatban is kell egy szűrés, mert ugye van anyajegy, nyugtalan anyajegy és az abból kialakulhat festékes bőrrák, amit melanomának nevezünk.

 

Összefoglalva, amivel tudnak hozzám fordulni a bőrgyógyászati szakrendelésen:

  1. Klasszikus bőrgyógyászati probléma, ahol ránézünk a kialakulás okára is integratív módon.

  2. Anyajegy- és bőrrákszűrés.

  3. Bőrelváltozások (pl.: szemölcsök) eltávolítása a bőr felületéről.

A bőrgyógyászati szakrendelést – amikor ténylegesen csak ezzel a területtel foglalkozom -, egy másik szakrendelőben végzem, és oda egy másik telefonszámon tudnak bejelentkezni.

Bőrgyógyászati szakrendelés címe:

6725 Szeged, Kálvária sgt. 38. I. emelet

Elérhetőség, amin bejelentkezhet:

06-62/430-823

Bőrgyógyászati szakrendelési idő:

Hétfő 13-17h

Szerda 13-17h

Szeretettel várom Önöket!

Bőrgyógyászati Árjegyzék:

Vizsgálat díja: 14.000Ft

Kontroll vizsgálat díja: 7.000Ft

Anyajegy, bőrrák szűrővizsgálat díja: 10.000Ft

Szemölcsök kauteres eltávolítása: 20.000Ft